Szombaton megrendezésre került az idei szezon első nagyszabású eseménye a Kincsem Parkban, az Ügetőfarsang.
Hosszú éveken keresztül feledésbe merült ugyan, azonban idén új lendülettel indult el a szervezése. Programokból nem volt hiány, a gyerekeknek különböző elfoglaltságokkal készültek, de a felnőttek sem unatkoztak, a sulkyhúzó verseny meglepően nagy sikernek bizonyult korosztálytól függetlenül, a tervezett két alkalom helyett legalább hatszor álltak starthoz a lelkes résztvevők.
Rengetegen érkeztek jelmezben, hihetetlen ötletes darabokat láthattunk, volt, aki Abunak, bohócnak, epernek vagy éppen Minyonnak öltözött, de természetesen Darth Vader sem maradhatott ki, így a jelmezverseny is sikeresen lezajlott.
Az Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete nem kisebb gesztust tett, minthogy a nyereményjáték sorsolás főnyereményeként CR-Seven, becenevén "Roni" ügetőló szindikátusi klubjában egy éves ingyenes tagságot biztosítottak. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag ingyen kapott egy lovat az a szerencsés illető, akinek a nevét kihúzták, hiszen számára egy évig nem jár költséggel sem a tartás, sem a ló versenyeztetése. Egy ilyen nyeremény hallatán sok volt az érdeklődő, egy kicsit mindenki meg szerette volna ismerni a versenyló futtatás örömét. Ez kiváló kezdeményezés a sport népszerűsítésének érdekében, arról nem is beszélve, hogy Roni rögtön egy győzelemmel mutatkozott be leendő tulajdonosának.
Már megszokhattuk, hogy az ehhez hasonló kiemelt versenynapokon a sztárok is starthoz állnak, most sem volt ez másként, életében először Vida Józsefnek sikerült nyernie Annával. Ilyenkor mindig öröm hallgatni az értékelésüket, a lelkesedésük példaértékű.
Szakmailag az év első kiemelt futama is lefutásra került, az 1800 méteres Sennyey Géza Emlékverseny, ahol 7 lovat adtak indulónak. Zacapa U. S. sikerére talán kevesebben számítottak, de biztosan, két hosszal előzte meg a mezőnyt és ért elsőként célba. Mögötte erős küzdelem alakult, ki, célfotót mondtak a második és harmadik helyre, végül Digital Races és Palace Bo ért fel a dobogóra.
A hajtók is elképesztően ötletes jelmezekkel rukkoltak elő, volt, aki unikornisnak, Mikulásnak, Grincsnek, Jokernek vagy éppen Koalának öltözött, az már most elmondható, hogy ez volt az év legszínesebb futama.
Hihetetlen öröm volt látni, mind a vezetőség, mind a szakma és mind a tenyésztő egyesület részéről azt az összefogást, amivel lehetővé tették a rendezvény létrejöttét. A hangulatra panasz nem lehetett, a visszajelzések alapján pedig a hagyományteremtés útjára indult.
Most pedig következzék Juhász Zsóka képgalériája:
Képek: Juhász Zsóka/Treattelling
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.